Vissza a főoldalra  
Online
2020. jan. 19. vasárnap Sára, Márió

   Vitalitas Online
     Életed az ételed
     Egészségpolitika
     Mentálhigiéné
     Orvostudomány
     Természetgyógyászat
     Család, életmód
     Praxisprivatizáció
     Kórházprivatizáció
     Környezetvédelem
     Egészséges élet
     Biztosítás
     Társadalom
     Társadalompolitika
     Alapellátás
     Szakellátás
     Fekvőbeteg ellátás
     Rehabilitáció ...
     Betegség gyógyítás
     Civilszervezetek
     Népegészségügyi ...

 

  Privatizációs csapdák .


Az egyesek által hőn áhított, sokaknak viszont rettegést jelentő egészségügyi privatizáció buktatóiról lesz szó az alábbiakban. A Parlament Egészségügyi és szociális Bizottságának ülésén elhangzottakból adunk ízelítőt, hogy az Olvasó lássa, magas körökben miként és miről csatároznak.

Kevés tervezet váltott ki akkora visszhangot, mint a szegedi privatizáció kérdése. Bosnyákovics Tünde, az önkormányzat egészségügyi tanácsadója szerint a szegedi egészségügyi szerkezetátalakítás 1999-ben az alapellátással kezdődött. Az önkormányzat felülvizsgálta a háziorvosi alapellátást, a jelenlegi rendszert felmérte, majd a demográfiai változások miatt a körzethatárokat módosította. Az intézkedések nyomán ma 4-4,5 ezer lakost két védőnő, két felnőtt-, illetve egy gyerek háziorvos gyógyít, gondoz. A privatizált fogorvosoknak rendelési lehetőséget teremtettek, valamint a házi betegellátó szolgálatot is idecsatlakoztatták. Arról persze nem hallgathatott: máig tisztázatlan, hogy a területi ellátási kötelezettség, illetve a működtetési jog a területtel milyen összefüggésben áll? Mindenesetre a megbízási szerződéseket a háziorvosokkal egyeztetve felülvizsgálták, és az orvosok az önkormányzattól a háziorvosi rendelőket kedvezményekkel megvásárolhatják. Remélik, ezzel non-profit rendszerben az alapellátás teljes privatizációja hamarosan megtörténik.

Miután az ellátási szinteket egymástól lehetetlenség külön kezelni, az egészségügyi dolgozók közötti feszültségek csak a szakellátás privatizálásával enyhíthetők. Ezt annak ellenére komolyan gondolják, hogy Szegeden, ahol hat éve a járóbeteg-szakellátást a fekvőbeteg-ellátásról leválasztották negatív tapasztalatok során gyűjthetik csokorba. Egyetlen példa csupán: a kórház szakambulanciái duplikálva az ellátást gyakorlatilag a járóbeteg-szakellátás szerepét átvették. A háziorvosok nem a szakrendelőbe utalják a beteget, hanem a kórház szakambulanciájára. Nem csoda, ha a leválasztás kapcsán az önkormányzati intézmények között érdekellentét alakult ki.

Ahogyan megannyi híradásból értesülhettünk, az ellátás színvonalának, hatékonyságának javítására az önkormányzat tőkebevonásra szánta el magát. Tavaly márciusban a lehetséges befektetőktől a tulajdonában lévő egészségügyi intézmények fenntartására és működtetésére ajánlatokat, szigorú szakmai programot kért. A beérkezett anyagokat első lépcsőben egy bíráló bizottság – Egészségügyi Minisztérium. OEP, MOK és az önkormányzat érintett bizottságának képviselői – véleményezte. A legjobbnak ítélt ajánlatot benyújtó cég saját költségére a teljes ellátórendszer átvilágítását akarta, amit idén el is végeztetett, majd májusban az elkészült ajánlatot megfelelőnek találták. A tervek szerint a hotelszolgáltatások többsége kht-ba kerülne, az orvosok pedig egyéni vállalkozóként vagy szellemi szabadfoglalkozású gyógyítóként dolgoznának. A szerkezetileg jól elhatárolható területeket funkcionálisan privatizálnak. Nyitányként a járóbeteg-szakellátás kontrolling rendszerét és az egészségügyi ellátó rendszerbe a szolgáltatás árát tervezték beépíteni.

A fideszes Bartha László Szeged polgármestere is hangsúlyozta, hogy az egészségügy jócskán megérett a tőkebevonásra. Az azonban döntés kérdése, hogy a működésére alkalmatlan jelenlegi struktúrába kerüljön forrást vagy előtte a szerkezetet alakítsák-e át? Kérdés továbbá, hogy vajon milyen formában történjék a szerkezetátalakítás? Az OEP finanszírozáson túl, milyen egyéb forrás legyen? Meg is válaszolták: Szegeden egységes tőkebevonást akarnak, hogy az itt megtermelt haszonelemek keresztfinanszírozásként visszafordíthatók legyenek.

Kiskunhalas polgármestere Dr. Tóth Zoltán funkcionális és nem vagyon privatizálásáról van szó. Ennek ellenére önkormányzati körökben máig tisztázatlan, hogy a jövőben az állam az egészségügy ellátásáért milyen felelősséget vállal, arról nem szólva, hogy a tulajdonos önkormányzatok érdekérvényesítő képessége nagyobb, mintha csak úgy a „partvonalról” követelnek. Halason úgy tartják, az alapvető lakossági ellátás felelőssége a privatizációt körűen is az önkormányzaté marad, ezért ragaszkodnak a tulajdonosi jogok teljes körű védelméhez. Mint ahogy alapelvként deklarálták: a közalkalmazotti jogviszonyból származó megszerzett jogok nem sérülhetnek. Ezért ki is mondták, hogy bármely, később az egészségügyet és az abban dolgozókat érintő törvény kedvezményeit az új rendszerbe mindenkor szükséges beépíteni és biztosítani. Írásban rögzítették, hogy három éven belül minimálisan 20 százalékkal emelik teljesítmény-finanszírozásban az állami finanszírozású kórházakhoz képest a bérszintet, illetve bértömeget. Noha tőkeerős működtetőhöz ragaszkodtak, azért kikötötték továbbá, hogy ha a működtető bármely sarkalatos feltételnek nem vagy csak részben tesz eleget, akkor az önkormányzat egyoldalúan szerződést bont, a működtető rendszerbe vitt vagyona ellenszolgáltatás és kártalanítás nélkül elveszik. A képviselőtestület az ajánlatot elfogadva a befektetői konzorciummal előszerződést írt alá, a kórháziak 97 százaléka írásban jelezte, hogy az új működtetőnél kíván dolgozni. Ugyanakkor nem tagadják, az érdekképviseletekkel problémáik támadtak. Az anyagot sem a kamara elnöksége, sem helyi szervezet nem volt hajlandó időben véleményezni. Pontosabban, a pályázati határidő lejártát követően, hónapokkal később érkezett csak az önkormányzathoz a helyi orvosi kamarától válasz: a funkcionális privatizációt támogatja. Majd hét hónappal később kaptak egy ajánlatot: az orvoskamara ugyan támogatják a privatizációt, de a kórház azt ne külső befektető kezébe kerüljön, hanem – mindenfajta befektetés nélkül – az orvosok átláthatatlan és meghatározatlan közössége vegye át.

Tengerdi Antal, soproni polgármester nem kis elégedettséggel idézi a mögöttük maradt évtizedet, amikor is a kórházra állami, illetve önkormányzati finanszírozással mintegy 24 milliárd forintot költhettek. Az invesztálás során csupán egyetlen dologra nem gondoltak, hogy miközben "fapadosból átültünk a párnásba, a finanszírozás fapados marad". 1994-ben az újonnan elkészült dialízis-állomást egy magáncégnek adták át, három évvel múlva pedig a kórházi radiológia és laboratórium működéséről is már magáncégek gondoskodtak. A gondot azóta is folyamatosan az jelenti, hogy hogyan az önkormányzat tulajdonosként hogyan szabaduljanak meg az amortizációval járó nyűgöktől. Privatizációba „öltöztetve” olyan befektetőt keresnek, amely a szolgáltatások működtetésének fejében ezt magára vállalja.
Gyenes Géza a Magyar Orvosi Kamara főtitkára szerint a különböző privatizációs kísérletekkel kapcsolatos alapvető probléma, hogy e kezdeményezések nyitányakor az ezt lehetővé tevő törvénynek nyoma sem volt. A kamara folyamatosan kérte, hogy a törvényi háttér megszületéséig állítsák le a privatizációt. A szegedi önkormányzatnál az átvilágítás után készült a háttértanulmányokat kérték. Elismeri, hogy az orvostársadalom, miután tulajdonos akart lenni, ezért nagyon várta a privatizációs törvényt. Arra persze nem számítottak, hogy a tervezet adós marad azokkal a jogviszonyokkal, amelyek keretében az orvos biztonságosan dolgozhat. Az egészségügyi dolgozók érdekei ugyanis hiányoznak. A kamara sem privatizációs elképzeléseket ellenzi, hanem azt panaszolja fel, hogy a dolgozókkal folytatott egyeztetések során az érintettek nem tudják mitől lesz nekik kedvező a változtatás.

Cser Ágnes EDDSZ elnök – sok éven át gyakorló jogászként tevékenykedett – egyebek között azt nehezményezi, hogy 2001 őszén az egészségügyi tárcának nincs érdemi ágazati érdekegyeztetési szabályzata. Nem érti, miért pont most jött el az ideje az egészségügyben a profitorientáltság támogatásának? Nehezményezi, hogy a rendszert sem közgazdaságilag, sem jogilag, de alkotmányosan sem fogalmazták meg. Azért is aggódik, mert nem tudja, honnan térül meg az igényelt és sokak által megfogalmazott profit? Honnan lesz meg az egészségügyi intézmények finanszírozásában a minimum, a banki tartós kamattal egyenértékű összeg fedezete? Valótlannak tartja azt a kijelentést, miszerint az úgynevezett funkcionális privatizálás a tulajdont nem érinti, hiszen az úgynevezett szegedi modell például nem más, mint bizonyos érdekcsoportok számára a közpénzek garantált elherdálása. Ennek tudatában kezdeményezett az úgynevezett felügyeleti jogkörben vizsgálatot kezdeményezett eljárást a Gazdasági Versenyhivatalnál a tisztességtelen piaci magatartás megvalósítása miatt; a közbeszerzési tanácsnál, a Csongrád Megyei Főügyészségnél, az állampolgári jogok országgyűlési biztosánál, és persze az ágazatot irányító miniszternél. Megtévesztőnek tartja miszerint a szegedi privatizációs elképzelés nem érinti az önkormányzati tulajdont, hiszen a tervezet az elidegenítésre is utal, ugyanis ha átengedik a rendelkezési jogot, amelyben például a hitel felvétele szerepel, az gyakorlatilag azt jelenti, hogy formálisan leírják: a tulajdont ugyan nem érinti, de a tulajdonnal való élést, birtoklást, használatot viszont igent. Ez a jog nyelvén azt jelenti, hogy a szegedi privatizáció igenis érinti a tulajdonosi jogokat.

Az MSZP-s közgazdász Szabó György egyfajta vadprivatizáció veszélyétől tart, mint mondja a modern világunk ellenére sem tűri az egészségügy a tőkeérdekeltséget, ugyanis az esélyegyenlőséget csak a közpénzekből megfinanszírozható és megfinanszírozandó terület garantálhatja. Ez persze nem azt jelenti, hogy akkor az ágazatba nem kell pénzt bevonni. Ám vajon létezik-e olyan tőke – nem állami, karitatív vagy egyházi szervezettől származó –, amelyik nem akar megtérülni? Egy nonprofit szervezet is a befektetést kamatos kamattal akarja visszakapni, és ez csak úgy sikerülhet, ha a már most is szűkös kasszából a maga forrását kiveszi. Hiba, hogy aki a privatizációba kezd, az átlátható, tiszta költség- és ráfordítási viszonyok híján nem tudja, mit vállal fel. Amíg alapvető kérdések tisztázatlanok, addig bármilyen privatizáció óriási kockázatokat, veszélyeket rejt magában. Az egészségügyben pedig ezt a betegek érdekei is megsínylik.

A fideszes Surján Lászlót régóta foglalkoztatja, hogy a finanszírozás sérelme nélkül az egészségügybe miként kerülhet tőke? Azt pontosan tudja, hogy a magánlaboratóriumok egyértelműen piacot vásárolnak. Az önkormányzat ugyan hatalmas tőkét takarít meg ezzel, de lassacskán az egész országban egységes piac jön létre, arról már nem is szólva, hogy bizonyos kórházakban sokan a pontszám-manipulációra spekulálnak.

Csáky András az MDF színeiben úgy gondolja, hogy nem a működtetési formától torz a struktúra, attól esetlegesen csak a hatékonyság függhet. De mindenképpen tisztázandó, hogy milyen egészségügyet akarnak és mi az irány? Állami dominancia és szolidaritási elv, az egybiztosítós modell érvényesüljön, vagy inkább a fokozatos állami kivonulás, több-biztosítós modell? A kompetencia-kérdések visszaélésekre adnak lehetőséget, a rendszerben lévőket védő garanciális szabályok pedig hiányoznak. "Ugyanakkor az egészségügyben dolgozók nagy többsége nem rendelkezik azokkal a képességekkel és nem is akar rendelkezni azokkal a képességekkel, hogy közgazdasági, pénzügyi és könyvelői feladatokat lásson el”

Vágvölgyi János szocialista képviselő pedig nehezményezi, hogy a fent említett modellek a lakosság igényeivel nem vagy csak alig számolnak, csupán az intézmények költséghatékony működtetésével foglalkoznak, holott az egészségügyi szerkezet financiális feltételeinek megteremtése kellene a cél legyen. A magántőke csak úgy megy az egészségügybe, hogy közben a profitot kikényszeríti. Szerinte a soproni modell csak részprivatizáció, mazsolázás, egyfajta próbálkozás. Mint mondja, nem tőkebevonáson kellene gondolkodni, hanem azon, hogy miként biztosítható az állam nagyobb szerep vállalása? Úgy érzi, a kiskunhalasi elképzeléseket kivéve nem tekintik több szereplősnek az egészségügyet. Kérdés, ha például orvosok veszik meg a kórházat, akkor mi lesz az egészségügyi többi dolgozójával? És vajon attól jobb lesz-e a betegellátás, ha orvosok a tulajdonosok?

Kökény Mihály Szeged kapcsán mondja, hogy mitől jó, ha az ellátás és a működtetés egymástól függetlenedik? A soproni alpolgármester azt mondta: „a laboratóriumi működtetésnek ez a formája - szeretném pontosan idézni -, ahol a vállalkozó az eszközpótlásról is gondoskodik, kisebb, lényegesen kisebb veszteséggel történik, mint a kórházi működtetés idején, de pozitív szaldót felmutatni így sem tud”. Nos, akkor jól jövedelmező területről van szó, és a többiek rovására visz el pénzt az intézményektől? Szerinte csak úgy lehet jó egy kerettörvény, ha az egyben az egészségügy anyagi helyzetének javításával párosul és általa a közforrások érzékelhetően javulnak stb.

Mindenesetre addig eljutottunk már, hogy a törvény elfogadásáig Mikola István a döntésük elnapolását kérte a modellkísérletbe kezdőket.

Krasznai Éva

2001.11.12.

Az oldalon olvasható információk nem helyettesíthetik a szakemberek véleményét, tanácsát, ezért kérjük ne kísérletezzen öngyógyítással, forduljon orvoshoz!
A gyógyszerekkel és gyógyhatású készítményekkel kapcsolatban a kockázatok és a mellékhatások tekintetében olvassa el a betegtájékoztatót, és kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét.

Copyright2001-2002 Vitalitas.hu Kft.