Vissza a tartalomjegyzékhez
 
BEVEZETÕ TANULMÁNY
 
Növekedési hormonnal történõ hormonpótló kezelés hatásai súlyos növekedési hormonhiányos felnõttekben

Hubina Erika dr.1, Kovács László dr.1, Szabolcs István dr.1, Rimanóczy Éva dr.2, Ferencz Antal dr.2, Czirják Sándor dr.3, Tóth Miklós dr.4, Szûcs Nikolette dr.4, Rácz Károly dr.4 és Góth Miklós dr.1
Semmelweis Egyetem, Budapest, Egészségtudományi Kar, Belgyógyászati és Geriátriai Klinika (igazgató: Császár Albert dr.)1
Klinikai és Kísérleti Laboratóriumi Intézet (igazgató: Ferencz Antal dr.)2
Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet, Budapest (igazgató: Nyáry István dr.)3
Semmelweis Egyetem, Budapest, Általános Orvostudományi Kar, II. Belgyógyászati Klinika (igazgató: Tulassay Zsolt dr.)4
 

A vizsgálat célja 12 hónapos növekedési hormonnal végzett hormonpótló kezelés hatásának elemzése felnõtt növekedési hormonhiányos betegek (5 nõ, 3 férfi; 16– 59 évesek) testösszetételére, glükózanyagcseréjére, pajzsmirigyhormon-háztartására és csontásványianyag-sûrûségére. A betegek egyéni igényének megfelelõen a növekedési hormon átlagos napi adagja 1,5 NE (nõk: 1,76 NE/nap, férfiak: 1,07 NE/nap) volt. A szérum inzulinszerû növekedési faktor-I standard deviáció score -5,4-rõl 0,0-ra emelkedett (p < 0,001). Szignifikáns negatív korreláció volt az inzulinszerû növekedési faktor-I standard deviáció score bazális értéke és növekedése között (r = -0,85; p < 0,05). A testtömegindex nem változott, a derék:csípõ-arány azonban 0,039-cel csökkent (p < 0,05). Bár az éhomi vércukorszint nem változott, a glükozilált hemoglobin emelkedett (4,43 ± 0,56% vs. 5,86 ± 0,27; p < 0,05),  és  negatív  összefüggés  volt a glükozilált hemoglobin   kiindulási  értéke  és  növekedése  között (r = -0,88; p < 0,01). A szérum-tireotrop hormon és -tiroxin nem változott, de mind a szabad trijód-tironin, mind a szabad trijód-tironin:szabad tiroxin arány növekedett (3,09 ± 0,22 vs. 4,17 ± 0,40 pmol/l, p < 0,05; és 0,234 ± 0,02 vs. 0,324 ± 0,04; p < 0,01), és pozitív korreláció volt az arány kiindulási értéke és növekedése között (r = 0,76; p < 0,05). A lumbalis csigolyák és a femurnyak sûrûsége Z-scoreban kifejezve fokozódott (-1,18 ± 0,56 vs. -0,75 ± 0,48; p < 0,01 és -0,06 ± 0,60 vs. 0,43 ± 0,43; p < 0,05), míg a radius értékei nem változtak. Következtetések: egyéves növekedési hormonnal történõ hormonpótlás hatására csökken a hasi zsírszövet, fokozódik a tiroxin-trijód-tironin perifériás átalakulása, a növekedési hormon tehát a perifériás tiroxin-anyagcsere egyik élettani szabályozója; kismértékben romlik a glükóztolerancia és növekszik a lumbális csigolyák, valamint a combcsontok sûrûsége.  

Kulcsszavak: felnõttkori növekedési hormonhiány, növekedési hormonnal történõ hormonpótló kezelés 

The effects of growth hormone replacement therapy in growth hormone deficient adults 

The aim of the study was to analyse the effects of GH replacement therapy (1 year duration) on body composition, carbohydrate metabolism, thyroid hormone metabolism and bone mineral density in 8 adults with growth hormone deficiency (5 women, 3 men; mean age 40 years). Mean maintenance dose of GH was 1.5 IU/day – 1.76 IU/day for women and 1.07 IU/day for men, respectively – determined according to individual patient requirements. Serum insulin-like growth factor-I standard deviation score increased from -5.4 to 0.0 (p < 0.001). There was a significant negative relationship between serum insulin-like growth factor-I standard deviation score at the start of therapy and the increase in this score (r = -0.85; p < 0.05). The waist:hip ratio decreased after 12 months by 0.039 (p < 0.05). The glycosylated hemoglobin increased (4.43 ± 0.56% vs. 5.86 ± 0.27; p < 0.05), and a negative correlation of the baseline glycosylated hemoglobin to the glycosylated hemoglobin increase was found (r = -0.88; p < 0.01). Both the free triiodothyronine and free triiodothyronine:free thyroxine ratio increased (3.09 ± 0.22 vs. 4.17 ± 0.40; p < 0.05, and 0.234 ± 0.02 vs. 0.324 ± 0.04; p < 0.01), and a positive relationship was observed between this ratio at the start of therapy and the increase in the ratio (r = 0.76, p < 0.05). The bone mineral density of lumbar spine and femoral neck expressed as z-score increased (-1.18 ± 0.56 vs. -0.75 ± 0.48; p < 0.01 and -0.06 ± 0.60 vs. 0.43 ± 0.43; p < 0.05), while the bone mineral density of forearm was unchanged. Conclusions: growth hormone replacement leads to a decrease in visceral fat, modulates the thyroid hormone levels by increasing peripheral conversion of thyroxine to triiodothyronine and probably is a physiological regulator of peripheral thyroxine metabolism, slightly deteriorates the carbohydrate metabolism, and results in an increase of bone mineral density of lumbar spine and femoral neck.  

Key words: growth hormone deficiency in adults, growth hormone replacement therapy 

Rövidítések:
BIA = bioelektromos impedanciaanalízis;
BMD = bone mineral density: csontásványianyag-sûrûség;
BMI = body mass index: testtömegindex;
DXA = dualenergy X-ray absorptiometry: kettõs energiájú röntgensugár absorptiometria;
FT3 = free T3: szabad T3;
FT4 = free T4:szabad T4;
GH = growth hormone: növekedési hormon;
HbA1c = glükozilált hemoglobin;
IFMA = immunfluorometria assay;
IGF = insulin-like growth factor: inzulinszerû növekedési faktor;
ITT = insulin tolerance test: inzulin hypoglykaemiás teszt;
KIMS = Pharmacia and Upjohn International Metabolic Database;
L = lumbalis;
MEIA = microparticularis enzimimmunoassay;
SDS = standard deviáció score;
NS = nem szignifikáns;
TSH = tirotropin: thyreotrop hormon;
T3 = trijód-tironin;
T4 = tiroxin

Az elmúlt évtized vizsgálatai alapján bizonyossá vált, hogy hypothalamus–hypophysis-betegségben szenvedõ felnõttekben kialakuló GH-hiány miatt számos kóros tünet és jelenség alakul ki, melyeket összefoglaló néven GH-hiány-szindrómának neveznek (19). Hypothalamus–hypophysis-betegségben szenvedõ személyekben a GH-hiány kialakulásának valószínûsége attól függ, hogy hány más hormon elégtelen elválasztása mutatható ki, minél több egyéb hypophysishormon szekréciója csökken, annál valószínûbb a hyposomatotropismus: az izolált GH-hiány kialakulásának valószínûsége 45%, ha azonban még 3–4 hypophysishormon elválasztása károsodik, a GH-hiány valószínûsége közel 100%. Randomizált, placebokontrollált vizsgálatok arra utalnak, hogy számos, a GH-hiány-szindrómával kapcsolatos elváltozás rekombináns humán GH adásával mérsékelhetõ, illetve megszüntethetõ (3, 7, 16). A hormonpótló kezeléssel kapcsolatos vizsgálatok sok kérdést megválaszoltak (8, 9), azonban a GH-adás sokrétû hatásának számos vonatkozása jelenleg sem teljesen tisztázott. Felnõtt GH-hiányos betegek GH-val történõ kezelése összetett feladat, miután szinte valamennyi érintett élettani folyamat módosulása hosszú távon realizálódik és jelenleg nincs olyan megbízható, rövid távon értékelhetõ paraméter, amely a kezelés klinikai hatékonyságát képes detektálni. A témával foglalkozó közlemények jelentõs hányadában a GH adagját – hasonlóan a gyermekek kezeléséhez – a testsúly alapján számították ki, figyelmen kívül hagyva a betegek egyéni érzékenységét (16, 19). Vizsgálatunkban a betegek egyéni válaszkészsége, azaz a GH-ra adott IGF-I-válasz alapján meghatározott dózist alkalmaztunk, egyéves hormonpótlás hatását elemeztük a betegek testösszetételére, pajzsmirigyhormon-anyagcseréjére, szénhidrát-háztartására, csontsûrûségére.

Betegek és módszerek

Nyolc felnõtt, súlyos GH-hiányos beteget (5 nõ, 3 férfi, életkor: 26–59, átlag 40 év) vizsgáltunk. Egy beteg GH-hiánya gyermekkorban (de akkor nem részesült GH-kezelésben), 7 betegé felnõttkorban kezdõdött. A diagnózis felállításának ideje a GH-pótlás megkezdése elõtt 2–30, átlagosan 7,9 évvel történt. Egy oralis antidiabetikumra beállított cukorbeteg antidiabetikus terápiáját nem módosítottuk az észlelési periódus alatt. A primer diagnózis 3 betegben hormonálisan inaktív hypophysis-macroadenoma, 4 betegben craniopharyngeoma volt, két esetben transcraniális, 6 esetben transsphenoidalis hypophysismûtét történt, 3 beteg külsõ besugárzásban is részesült. A súlyos GH-hiány kórisméjét 7 többszörös hypophysishormon-hiányban szenvedõ betegben az ITT alapján (maximális GH-válasz < 3 µg/l) állítottuk fel. A vizsgálatot akkor értékeltük, ha a vércukor 2,2 mmol/l alá csökkent és megjelentek a hypoglykaemia klinikai tünetei. Egy izolált GH-hiányos betegben az ITT mellett elvégeztük a glukagon-tesztet is (a maximális GH-válasz < 3 µg/l). A derékkörfogatot a köldök, a csípõkörfogatot a maximális körfogatnak megfelelõen a trochanter major magasságában mértük. A betegek Genotropin (Pharmacia és Upjohn)-készítményt kaptak.

A hormonmeghatározások a kereskedelmi forgalomban immunassay kitekkel történtek: a GH mérése Wallac DELFIA kittel (IFMA mérés, normális értéktartomány: 0–5 µg/l; érzékenységi küszöb: 0,01 µg/l; intraassay variációs koefficiens: 3,9%, interassay variációs koefficiens: 6,3%), az IGF-I mérése Nichols RIA kittel (normális értéktartomány férfiakban 84–398 µg/l, nõkben 104–450 µg/l; érzékenységi küszöb: 20 µg/l; intraassay variációs koefficiens: 2,9%, interassay variációs koefficiens: 9,8%), az FT4 mérése Abbott AxSYM kittel (MEIA mérés, normális értéktartomány: 8,5–20,0 pmol/l; érzékenységi küszöb: 5,15 pmol/l; intraassay variációs koefficiens: 2,78%, interassay variációs koefficiens: 5,16%), az FT3 mérése Abbott AxSYM kittel (MEIA mérés, normális értéktartomány: 2,52–5,30 pmol/l; érzékenységi küszöb: 1,69 pmol/l; intraassay variációs koefficiens: 3,79%, interassay variációs koefficiens: 3,67%), a TSH mérése Abbott AxSYM ultraszenzitív kittel (MEIA mérés, normális értéktartomány: 0,3–4,0 mIU/l; érzékenységi küszöb: 0,03 mIU/l; intraassay variációs koefficiens: 3,01%, interassay variációs koefficiens: 3,2%), a HbA1c mérése Roche Unimate 5 kittel (immunturbidimetriás mérés, normális értéktartomány: 4,5–5,7%, érzékenységi küszöb: 2%; intraassay variációs koefficiens: 2,8%, interassay variációs koefficiens: 1,95%). A BMD-t DXA-val (Hologic QDR 4500C instrument) határoztuk meg az L 2–4 csigolyákon, a bal combnyakon és a nem domináns radius distalis harmadában. A mért értékeket a gyártó cég által szolgáltatott referenciaértékekhez hasonlítottuk és a betegeken mért értékeket az életkornak és nemnek megfelelõ átlagtól szórásegységben kifejezett eltérés formájában adtuk meg (Z-score). A BIA mérése TANITA (TBF-511) mûszerrel történt, az eredményt a test %-os zsírtartalmában fejeztük ki (normális értéktartomány férfiakban 30 év alatt 14–20%, 30 év felett 17–23%, nõkben 30 év alatt 17–24%, 30 év felett 20–27%). A vizsgálatokat a kezelés megkezdése elõtt, valamint egyéves hormonpótló kezelést követõen végeztük el. A terápia biztonságának ellenõrzésére a kezelés elõtt, 3, 6 és 12 havi kezelés után meghatároztuk a vérsejtszámokat, a vese- és májfunkciókat és ugyanezen idõpontokban regisztráltuk az esetleges mellékhatásokat. A GH-kezelés megkezdése elõtt minimálisan 3 hónappal megkezdtük az egyéb kiesõ hypophysishormonok (1. táblázat) megfelelõ pótlását, a szubsztitúciós kezelések dózisát a vizsgálat ideje alatt nem módosítottuk. A betegek GH-kezelés elõtti kísérõ klinikai tüneteit a 2. táblázatban tüntettük fel.

A statisztikai számításokat az SPP 7,5 programcsomaggal végeztük. Az egyéves kezelés hatására létrejövõ változást egymintás t-próbával, az összefüggések vizsgálatát Pearson-korrelációanalízissel végeztük. Az IGF-I értékeket SDS-re konvertáltuk (IGF-I SDS). Az SDS, amely egy kort és nemet figyelembevevõ standardizáló érték, megfelelõ nagyságú referenciapopuláció adataiból regressziószámítás alapján megalkotott képlettel számolható ki. A „0” értékû SDS felel meg a normális, „referencia”-populációnak (esetünkben Nyugat-Közép-Európa), míg a normális 3 és 97 közötti percentilise az SDS-2-tõl + 2-ig terjedõ tartományának felel meg. Eredményeinket az átlag ± SE megadásával fejeztük ki, a 0,05-nél kisebb „p” értéket tekintettünk szignifikánsnak.

Eredmények

Az IGF-I-koncentrációk változásai. A GH átlagos kezdõ dózisa 0,80 NE/nap volt, a normális IGF-I SDS alapján meghatározott átlagos fenntartó adag 1,50 NE/nap; nõknél 1,76 NE/nap, férfiaknál 1,07 NE/nap volt (N. S.). Egyéves kezelés hatására a szérum IGF-I-szintje 176 ng/ml-rel emelkedett (p < 0,001), ennek megfelelõen az IGF-I SDS szignifikánsan, -5,4-rõl 0,0-ra emelkedett (p < 0,001). A kiindulási és a kezelés hatására bekövetkezett IGF-I SDS változása között szignifikáns negatív korreláció (r = –0,85; p < 0,05) volt észlelhetõ.

A testösszetétel változásai. A GH hormonpótlókezelés hatására sem a BMI (29,70 ± 1,39-ról 30,96 ± 1,87-ra; kg/m2), sem a BIA alapján számított testtömeg %-os zsírtartalma (35,06 ± 6,73-ról 40,50 ± 4,89-re) nem változott, azonban a derék:csípõ-hányados szignifikánsan csökkent (1. ábra).
 
 
1. ábra: A derék:csípõ hányados és a HbA1c-koncentráció növekedési hormonpótló kezelés elõtt és egyéves kezelés után  
*: p < 0,05 
2. ábra: A szérum-T3 és T3:T4-aránya növekedési hormonpótló kezelés elõtt és egyéves kezelés után  

*:p<0,05; **:p<0,01 

 
3. ábra: A femoralis, lumbalis és radialis csontsûrûség Z-score-ban kifejezve növekedési hormonpótló kezelés elõtt és egyéves kezelés után  

*:p<0,05; **:p<0,01 

Szénhidrát-anyagcsere változások. Az éhomi vércukorszint nem emelkedett jelentõsen (6,23 ± 1,31-ról 6,49 ± 1,29), az átlagos HbA1c-érték viszont szignifikánsan növekedett (1. ábra) és negatív összefüggés volt észlelhetõ a kezelés elõtti érték és a GH-pótlás hatására létrejövõ növekedés között (r = -0,88; p < 0,01). Betegeink átlagos éhomi vércukorértéke azért volt magasabb az élettani szintnél, mert egy betegnek 2-es típusú diabetes mellitusa volt.

Pajzsmirigyhormon-változások. A TSH- (0,93 ± 0,49-ról 0,64 ± 0,38-ra; mIE/l) és az FT4- (14,11 ± 1,54-rõl 13,36 ± 1,0-re; pmol/l) koncentrációk nem változtak jelentõsen, míg az FT3-szint és FT3:FT4-hányados szignifikánsan emelkedett (2. ábra). Pozitív korrelációt észleltünk a hányados kiindulási értéke és a kezelés hatására bekövetkezõ emelkedése között (r = 0,76; p < 0,05).

Csontsûrûség-változások. A WHO-kritériumok alapján (22) a kezelés megkezdésekor 3 beteg csontsûrûsége normális volt, míg 3 betegnek osteoporosisa, 2 betegnek osteopeniája volt. Tizenkét hónapos hormonpótlókezelés hatására mind a femoralis, mind a lumbalis Z-score szignifikánsan emelkedett (3. ábra), míg a radius Z-score-ja nem változott.

Az észlelési idõ alatt a rutin laboratóriumi vizsgálatok nem mutattak kóros eltérést, mellékhatást 2 betegen észleltünk: átmeneti arthralgiát és/vagy myalgiát, ami miatt dóziscsökkentésre nem volt szükség.

Megbeszélés

Két–négy hónapos GH hormonpótlókezelés hatására az IGF-I SDS a normális tartományba került, s a megfigyelési idõ alatt abban is maradt. A score emelkedése kifejezettebb volt az alacsonyabb kiindulási értékkel rendelkezõ betegekben. A közelmúltig általánosan alkalmazott, a testsúly vagy testfelület alapján kiszámított GH-dózis adása esetén a férfiak nagyobb adagot kaptak volna, mint a nõbetegek. Ez az adagolási mód azonban nem volt összhangban azzal a korábbi ismerettel, hogy az élettani GH-szekréció nõkben nagyobb, mint férfiakban (10). A klinikai válasz, a szérum-IGF-I-szintek normalizálódása alapján meghatározott individualizált GH-dózist alkalmazva, azt észlelték, hogy testsúlyra számítva a nõk nagyobb adagot igényelnek, mint a férfibetegek (11, 12). Fontos azonban, hogy a GH hormonpótló kezelés iránti válaszkészséget a GH adagjával összefüggésben elemezzük. Vizsgálatunkban a nõk a normális IGF-I SDS eléréséhez nagyobb dózist igényeltek, mint a férfiak, ami azt demonstrálja, hogy férfi GH-hiányos betegek GH-kezelés iránti érzékenysége nagyobb, mint a nõbetegeké. Bár a betegek kis esetszáma miatt a nõbetegek javára mutatkozó dóziskülönbség matematikailag nem volt szignifikáns, érzékelhetõ a férfibetegek GH-kezelés iránti nagyobb érzékenysége.
 
Egyéves GH hormonpótlókezelés hatására megváltozott a test zsíreloszlása. Változatlan BMI mellett a derék:csípõ-hányados csökkenése utal a hasi zsírszövet – mely elsõsorban felelõs a cardiovascularis szövõdmények kialakulásáért – megkevesbedésére. A dózistitrálásnak jelentõs elõnyei vannak a testsúlyon alapuló meghatározással szemben: egyrészt a fenntartó kezelés adagja alacsonyabb, ezáltal csökken a kezelés költsége (1), másrészt jóval kisebb a túlkezelés kockázata, hiszen a cél a kornak és nemnek megfelelõ normális IGF-I-szint elérése.

Az irodalmi adatok felnõttek GH-kezelésének a glükózanyagcserére kifejtett hatásáról ellentmondóak. A glükóztolerancia rosszabbodását (17, 20), átmeneti romlását, majd normalizálódását (2) és változatlanságát (1, 5) is leírták. A közölt megfigyelések kiértékelésekor azonban figyelembe kell venni, hogy a különbözõ munkacso- portok különbözõ ideig, eltérõ dózisszámítás alapján végezték a hormonpótló kezelést: egyesek a testsúly/testfelület figyelembevételével, mások az IGF-I-válasz alapján – de különbözõ IGF-I-szint elérésére törekedve – határozták meg a GH adagját. Magunk változatlan éhomi vércukorértékek mellett a HbA1c normális tartományon belüli csekély – alacsonyabb kiindulási értékek esetében kifejezettebb –, de matematikailag szignifikáns emelkedését észleltük, ami utal a glükóztolerancia élettani határokon belüli kis fokú romlására. Szükséges tehát a kezelés során a szénhidrát-háztartás rendszeres monitorozása, annál is inkább, miután éppen tartós – négyéves – kezelés során figyelték meg a glükózanyagcsere átmeneti rosszabbodás után bekövetkezõ normalizálódását (2).

Számos irodalmi adat utal a GH hormonpótló kezelés T3-szintet fokozó hatására (3, 14, 15), egyesek azonban csökkent T4 (14) és TSH-értékeket (14), mások utóbbiak változatlan szérumszintjérõl számolnak be (3). Magunk a GH-kezelés hatására csekély, nem szignifikáns FT4- és TSH-csökkenés mellett az FT3-szint és FT3:FT4-arány jelentõs növekedését észleltük, ami fokozott extratireoidalis T4 ->T3 átalakulásra utal. Az átalakulásért az 5’-dejodináz felelõs, korábban az enzim aktivitásának GH-ra bekövetkezõ fokozódását észlelték (6). Mindezek alapján feltételezhetõ, hogy a GH a pajzsmirigymûködés, ezen belül a perifériás T4-anyagcsere egyik szabályozója és a T4 élettani perifériás metabolizációjához normális GH-szekréció szükséges. Nem tisztázott azonban, hogy ez a hatás a GH direkt, vagy indirekt, az IGF-I-szintézis fokozása révén realizálódó hatása.

A csontsejtek a GH célszervei közé tartoznak. Ismeretes, hogy a GH a csont-turnover fokozása révén hat a csontanyagcserére, tartós adásakor a csontformációra kifejtett hatása meghaladja a csontreszorpcióra kifejtett hatását. Felnõttkori GH hiányában a BMD általában csökken (4), ami GH-kezelésre fokozódik, férfiakban kifejezettebben, mint nõkben (13). Vizsgálatunkban a lumbalis csigolyák és a combnyak BMD átlagos Z-score-értékének növekedése, a radius hasonló értékének változatlansága, arra utal, hogy a GH-kezelés elsõsorban a trabecularis csontok sûrûségét növeli. Osteopenia vagy osteoporosis jelenléte tehát felnõttkori GH-hiányos állapotban a tartós GH-kezelés indikációját jelentheti (21). Többen azt is javasolták, hogy gyermekkorban kezdõdõ GH-hiányban a GH hormonpótlókezelést a csúcs-csonttömeg eléréséig kell folytatni (18).

Összefoglalva: felnõttkori GH-hiányos betegek részére az IGF-I és klinikai válasz alapján meghatározott individualizált GH-dózis alkalmazása elõnyös. Egyéves GH-szubsztitúciós kezelés a hasi zsírtömeg csökkentése révén kedvezõ változásokat eredményez a testösszetételben, ami feltételezhetõen kedvezõen befolyásolja a cardiovascularis morbiditást és mortalitást. A hormonpótlás ronthatja a glükóztoleranciát, ezért a szénhidrát-háztartás tartós ellenõrzése szükséges. A GH felnõttkorban is fontos tényezõje a csontanyagcserének. A tartós GH-terápia a csont-turnover formáció irányába való befolyásolása révén növeli a combcsont és gerinc sûrûségét. A GH részt vesz a pajzsmirigymûködés szabályozásában, különösen a T4 perifériás metabolizációjában a T4->T3 átalakulás stimulálása révén. Ezért GH-pótlás ideje alatt indokolt a pajzsmirigyhormon-anyagcsere rendszeres ellenõrzése. 

Köszönetünket fejezzük ki Paksy András dr.-nak, a statisztikai számítások elvégzéséért.

IRODALOM:

  1. Abs, R., Bengtsson, B. A., Hernberg-Stahl, E. és mtsai: GH replacement in 1034 growth hormone deficient hypopituitary adults: demographic and clinical characteristics, dosing and safety. Clin. Endocrinol., 1999, 50, 703–713.
  2. Al-Shoumer, K. A. S., Gray, R., Anyaoku, V. és mtsai: Effects of four years’ treatment with biosynthetic human growth hormone (GH) on glucose homeostasis, insulin secretion and lipid metabolisms in GH-deficient adults. Clin. Endocrinol., 1998, 48, 795–802.
  3. Bengtsson, B. A., Edén, S., Lönn, L. és mtsai: Treatment of adults with growth hormone (GH) deficiency with recombinant human GH. J. Clin. Endocrinol. Metab., 1993, 76, 309–317.
  4. Bouillon, R. (szerk.): GH and bone. Published by OCC Ltd., 1998. 33–34. old.
  5. Bülow, B., Erfurth, E. M.: A low individualized GH dose in young patients with childhood onset GH deficiency normalized serum IGF-I without significant deterioration in glucose tolerance. Clin. Endocrinol., 1999, 50, 45–55.
  6. Capuco, A. V., Keys, J. E., Smith, J. J.: Somatotrophin increases thyroxine-5’-monodeiodinase activity in lactating mammary tissue of the cow. J. Endocrinol., 1989, 121, 205–211.
  7. Chipman, J. J., Attanasio, A. F., Birkett, M. A. és mtsai: The safety profile of GH replacement therapy in adults. Clin. Endocrinol., 1997, 46, 473–481.
  8. Góth M., Szabolcs I., Péter F.: A növekedési hormonkezelés felnõttkorban. Orv. Hetil., 1995, 136, 1243–1247.
  9. Growth Hormone Research Society. Consensus guidelines for the diagnosis and treatment of adults with growth hormone deficiency: Summary statement of the Growth Hormone Research Society Workshop on adult growth hormone deficiency. J. Clin. Endocrinol. Metab., 1998, 83, 379–381.
  10. Ho, K. K. Y., Evans, W. S., Blizzard, R. M. és mtsai: Effects of sex and age on 24-hour profile of growth hormone secretion in man. Importance of endogenous estradiol concentration. J. Clin. Endocrinol. Metab., 1987, 64, 51–58.
  11. Johansson, G., Bjarnason, R., Bramnert, M. és mtsai: The individual responsiveness to growth hormone (GH) treatment in GH-deficient adults is dependent on the level of GH-binding protein, body mass index and gender. J. Clin. Endocrinol. Metab., 1996, 81, 1575–1581.
  12. Johansson, G., Rosén, T., Bengtsson, B. A.: Individualized dose titration of growth hormone (GH) during GH replacement in hypopituitary adults. Clin. Endocrinol., 1997, 47, 571–578.
  13. Johansson, A. G., Engström, B. E., Ljunghall, S. és mtsai: Gender differences in the effects of long-term growth hormone (GH) treatment on bone in adults with GH deficiency. J. Clin. Endocrinol. Metab., 1999, 84, 2002–2007.
  14. Jorgensen, J. O. L., Moller, J., Laursen, T. és mtsai: Growth hormone administration stimulates energy expenditure and extrathyroidal conversion of thyroxin to triiodothyronine in a dose dependent manner and suppresses circadian thyrotropin levels: studies in GH-deficient adults. Clin. Endocrinol., 1994a, 41, 609–614.
  15. Jorgensen, J. O. L., Moller, J., Wolthers, T. és mtsai: Growth hormone (GH)-deficiency in adults: clinical features and effects of GH substitution. J. Pediatr. Endocr. Met., 1994b, 7, 1–11.
  16. Jorgensen, J. O. L., Pedersen, S. A., Thuesen, L. és mtsai: Beneficial effects of growth hormone treatment in GH-deficient adults. Lancet, 1989, 1, 1221–1225.
  17. McConell, E. M., Atkinson, A. B., Ennis, C. és mtsai: The effect of low dose human growth hormone replacement therapy on insulin action in patients with adult-onset hypopituitarism. Growth Hormone IGF Res., 1999, 9 (Suppl. A), 146.
  18. Round Table Meeting. Long-term experience with GH replacement therapy in adults. Le Mas d’Artigny, France, 7–8. November 1997. 2.1.–2.10.
  19. Salomon, F., Cuneo, R. C., Hesp, R. és mtsa: The effects of treatment with recombinant human growth hormone on body composition and metabolism in adults with growth hormone deficiency. N. Engl. J. Med., 1989, 321, 1797–1803.
  20. Rosenfalck, A. M., Fisker, S., Hilsted, J. és mtsai: The effect of the deterioration of insulin sensitivity on b-cell function in growth-hormone-deficient adults following 4-months growth hormone replacement therapy. Growth Hormone IGF Res., 1999, 9, 96–105.
  21. Valimaki, M. J., Salmela, P. I., Salmi, J. és mtsai: Effects of 42 months of GH treatment on bone mineral density and bone turnover in GH-deficient adults. Eur. J. Endocr., 1999, 140, 545–554.
  22. WHO, 1994. Assessment of osteoporotic fracture risk and its role in screening for postmenopausal osteoporosis. Geneva: WHO Technical Report Series.
(Góth Miklós dr., Budapest, Pf. 112. 1389)

Vissza az elejére
 
1. táblázat: Normális (N), illetve elégtelen (-) hypophysishormon-elválasztás
 
Betegek 
 
1. 
2. 
3. 
4. 
5. 
6. 
7. 
8. 
GH 
¯ 
¯ 
¯ 
¯ 
¯ 
¯ 
¯ 
¯ 
TSH 
¯ 
¯ 
¯ 
¯ 
¯ 
¯ 
ACTH 
¯ 
¯ 
FSH-LH 
¯ 
¯ 
¯ 
¯ 
¯ 
¯ 
¯ 
ADH 
¯ 
¯ 
¯ 
GH = növekedési hormon; TSH = tireotrop hormon;
ATCH = adrenocorticotropin; FSH = folliculusstimuláló hormon; LH = luteotrop hormon; ADH = adiuretin

2. táblázat: A betegek kísérõ tünetei
 
Betegek 
 
1. 
2. 
3. 
4. 
5. 
6. 
7. 
8. 
Látászavar 
Hypertonia 
ISZB 
Hyperlipopro-teinaemia 
+ = van; - = nincs; ISZB = ischaemiás szívbetegség