Vissza a tartalomjegyzékhez
Letöltés PDF-formátumban
 
HORUS
 
Megemlékezés Tamás Elemér igazgató fõorvosról (1918–1997)

Halász Bálint

Orvosi Hetilap 2001, 142 (18), 959-960.
 
 
Tamás Elemér 1918. május 27-én Szegeden született. Édesapja, Tamás János földmûvesként kereste megélhetését. Édesanyja, Gyõry Julianna a makói DMKé-nél (Délmagyarországi Közmûvelõdési Egyesület) volt hivatalsegéd.

Tamás Elemér 1928. június 15-én – a makói református népiskolai tanulmányait követõen – beiratkozott a makói Magyar Kir. Állami Csanádvezér Gimnáziumba. 1936. június 24-én kitüntetéssel érettségizett. 1936. szeptember 14-én felvételt nyert a szegedi magyar kir. Ferencz József Tudományegyetem Orvostudományi Karára. Az 1940/41-es tanévben állami ösztöndíjjal Rómába került kórházi és klinikai gyakorlat megszerzésére. Gyakorlati munkásságát, ambicióját Carlottiani professzor jeles minõsítéssel honorálta. 1941. szeptember 1-jétõl díjas gyakornok volt a Szegedi Tudományegyetem Kórbonctani és Kórszövettani Intézetében. 1942. október 23-án a magyar kir. Horthy Miklós Tudományegyetem Orvostudományi Kara „sub auspiciis gubernatoris” doktorává fogadta. Ezt a kitüntetést – a hajdani „királygyûrû”-t – az kaphatta meg, aki már a középiskolában végig kitûnõ volt, s az egyetemen is kitûnõ eredménnyel tette le minden szigorlatát.

Tamás Elemér, diplomája megszerzése után klinikai tanársegédi minõségben a Szegedi Tudományegyetem Kórtani és Kórszövettani Intézetében nyert alkalmazást. 1943. június 22-én gyakorlati vizsgáiból kitûnõen megfelelt minõsítéseket kapott.

1942. november 28-án Makón házasságot kötött Szõke Jolánnal. Házasságukból 1943. augusztus 10-én Péter, 1946. április 23-án Géza és 1948. március 24-én Katalin gyermekeik születtek.

Tamás Elemér 1944-tõl 1945-ig egészségügyi vonalon katonai szolgálatát töltötte. 1945. december 1-jétõl 1950. október 31-ig körzeti kezelõorvosként gyakorolta hivatását Makó város területén. 1950. november 1-jétõl 1955. november 15-ig a Honvédelmi Minisztérium állományához helyezték orvos-õrnagyi beosztásba. Ezt követõen a makói Városi Kórház alkalmazta 1955. december 29-tõl. 1956. január 1-jétõl a makói I., III. és IV. számú körzetek kezelõorvosa volt 1964. november 14-ig. 1964. november 15-tõl 1974-ig felülvizsgáló fõorvos volt. 1965. július 27-tõl a Makói Mezõgazdasági Gépgyár üzemorvosi tisztségét is betöltötte. 1960. augusztus 8-tól kezdõdõen engedélyt kapott orvosi magánpraxis ellátására. 1974. október 22-én az Általános Szakorvosi–Szakorvosképesítõ Vizsgabizottság az általános orvostan szakorvosának minõsítette. A makói dr. Diósszilágyi Sámuel Kórháznál rendelõintézeti igazgatói–fõorvosi munkaviszonya 1982. november 30-án, nyugállományba vonulására tekintettel megszûnt.

Elismerései közül említést érdemel, hogy tulajdonosa volt: a Hûséggel az Egészségért kitüntetõ címnek két ízben, a Vöröskereszt Emlékéremnek, az Egészségügy Kiváló Dolgozója, a Haza Szolgálatáért kitüntetéseknek és 1980. szeptember 29-én megkapta a Honvédelmi Emlékérmet is.

Nyugdíjazását követõen gyakran tartott elõadásokat felkérésekre az orvostudomány legkülönfélébb témakörébõl a Tudományos Ismeretterjesztõ Társulat makói csoportjánál. Érdeklõdési területe messze túlhaladta a medicinát. Intellektuális szomjúsága csillapíthatatlan volt.

A memóriája idõs korában is rendkívüli maradt. A makói Megyeház u. 19. sz alatti lakásának dolgozószobájában görög, latin, német, angol és magyar nyelvû könyvek sorakoztak: Tacitus, Freud, Darwin, Wittgenstein, Kant. Könyvespolcán az orvosi szakirodalom, farmakológiák mellett, azok a könyvek sorjáztak, melyeket gyakori használatuk miatt keze ügyében szeretett tudni. Olvasta Platón „Timaeus”-át és hangoztatta, hogy az európai filozófia nem más, mint Platón interpretálása. Megkérdõjelezte és logikus érvek sorozataival szinte kétségessé tette Sigmund Freud (1856–1939) „Psychoanalízis”-ét. Vitáinkban szívesen idézte Bertrand Russelt (1872–1970), miszerint: „A filozófia alapkérdései közül sokra nem tudjuk a választ, de a szaktudományokban felfedezésekkel, részeredményekkel kárpótolhatjuk magunkat.”

Tamás Elemér tekintély volt hatalom nélkül és ennél szebbet nehéz egy emberrõl elmondani, akinek élete abszolút nyitott könyv volt. A nehézségek, a bajok között is megõrizte lelke nyugalmát Horatius szavaival: „Rebus in arduis servare mentem haud secus in bonis.” Ez tartotta meg õt fiatalnak egy hosszú munkás életen át. Egész életében tanult, érzékét és érdeklõdését az új iránt az évek múlása sem tompította. Érdekelte minden, aminek a tudományhoz köze volt. Ez kötötte le figyelmének szinte egészét. Tudása igényessé és szigorú kritikussá tette. Mindenrõl meg volt a határozott véleménye. Megállott a tények világos feltárásánál és senkit sem késztetett tekintélyi alapon véleményének átvételére. Bölcsessége tisztavízû forrás volt, melybõl mindenki meríthetett, akár jó tanácsra, akár segítségre szomjazott.

Hobbija közé tartozott a kertészkedés nemes szenvedélye, különösen a szõlõtermesztés. Rajongásig szerette családját: életének hûséges társát, feleségét, Jolán asszonyt, két fiát és lányát. Úgy éltek õk együtt, mint a görög mitológiában Philémon és Baukisz – a házastársi hûség szimbólumai. Azokhoz hasonlóan, amikor szegények és elesettek voltak, akkor is tudták fogadni a hozzájuk betért „szegény vándorokat”, illetve az õ képükben a földön járó isteneket – Zeuszt és Hermészt, s megosztották velük azt, ami szegényes asztalukra kerülhetett. Zeusz, felfedve magukat, kérdezte Philémont és Baukiszt –, mi a kívánságuk, hogy azt jutalmul adja nekik. Az idõs házaspár kérése az volt, hogy majd életük végén haljanak meg együtt és egyszerre. Kívánságuk teljesült. Haláluk után pedig két fává változva, s ágaikkal összeborulva éltek tovább egykori földi hajlékuk elõtt.

Tamás Elemér nyugalmazott rendelõintézeti igazgató fõorvos, nem volt az élet- és a halál kérdéseirõl meditálgató alkat. Egy alkalommal, amikor Nagy Dezsõ sebész fõorvostól vettünk végbúcsút a makói Verebes utcai belvárosi református Ó-temetõben, a maga humora akkor sem hagyta el. Körülnézett és azt mondta: „Ez olyan közel van a lakásomhoz, hogy akár gyalog is kijöhetek majd.” 1997. november 1-jén, türelemmel viselt betegség után Makón elhunyt. Kérésére szûk családi körben 1997. november 5-én délután, 13 órakor helyezték örök nyugovóra a makói belvárosi református Ó-temetõben.

Tamás Elemér igazgató fõorvos és felesége nem együtt haltak meg, mint Philémon és Baukisz.

Még két esztendõt hagyott az özvegynek az Égi Bíró, a Legfõbb Pap aztán hazahívta az örök hazába õt is. Jolán asszony 1999. december 5-én hunyt el és 1999. december 9-én helyezték végsõ pihenésre. A mitológiai példa szerint két szõlõfává váltak, amelyek ágaikkal összekapaszkodva, egybefonódva folytatják követésre méltó, a jövendõnek is példamutató életüket. Holtuk után, egymás mellett nyugosznak immáron örökre. Thornton Wildernek (1897–1975) van egy elbeszélése, amely ezekkel a gondolatokkal végzõdik: „Van az élõk és van a holtak országa; a híd a kettõ között a szeretet: csak ez marad meg, ez az élet egyetlen értelme.” Antoine Marie Roger de Saint-Exupéry gróf (1900–1944) egy mondata szerint: „Ami értelmet ad az életnek, az ad értelmet a halálnak is.”

Tamás Elemérben tevékeny szeretet volt az emberek iránt. Szeretet, jóság, amely nem múlik el és amelynek sohasem szabad elmúlnia az emberi világból. Akiben hitt az Isten áldja meg és adjon Neki és kedves Feleségének, Jolán asszonynak örök nyugodalmat!

Köszönetnyilvánítás: A szerzõ köszönettel adózik Tamás Péter fogszakorvos úrnak, adatgyûjtése során tanúsított szíves segítõkészségéért.

Halász Bálint

Vissza az elejére